Benzinár az egekben, már most csaknem 300 forintért tankolok a Burgmanbe; lehet-e jobb alkalom arra, hogy alternatív üzemanyaggal működő járműveket boncolgassunk?
Két tesztalanyunkat az IT Anywhere Kft. bocsátotta rendelkezésünkre. A kis családi cég az EVT villanymotoros robogócsalád kizárólagos magyarországi importőre. Az elektrobogókat (copyright by én) szállító hajók Szlovéniában kötnek ki, és az itteni vezérképviselet osztja őket szét Európa-szerte.
A taiwaniak két típust gyártanak a villanyrobogóból. A 4000e jelzésű modell felépítménye állítólag egy valamikori Yamaha robogó műanyagaiból áll össze. Cseppet sem hivalkodó, nem fordulnak utána az utcán, úgy néz ki, mint bármelyik olcsó, de praktikus, nem design-orientált benzines társa. Egyedül a fékek érdemelnek különösebb figyelmet: elöl-hátul igen hatékony, hidraulikus tárcsafék lassítja az akkumulátorokkal együtt több mint 130 kilós tömeget. Plusz motoros. Sőt, motorosok: az EVT-k kétszemélyesek és elvileg 150 kilónyi utast szállíthatnak. (Persze ehhez rendszámosítani kell!)
Szerkesztőségünk az Index-szel egy fedél alatt működik. Az újságírók nagy hányada gyakorló robogós, naponta két kis keréken járja a főváros utcáit. Egyáltalán nem tűnt fel nekik a portán álldogáló kis EVT 4000, csak akkor kérdezték meg, hogy mi a fene ez, amikor a gépet bedugtuk tölteni a konnektorba.
No de nem így volt ez az EVT 168-cal! A gyönyörű retro-design mindenkinek szemet szúr, a temérdek csillogó króm és a metálzöld fényezés miatt már az utcán is megnézték, vágyakozó tekintetek követték, amerre járt, és soha, senki nem vette észre, hogy nem a külcsín, hanem a láthatatlan belbecs a lényeg.
Mindkét változat héja alatt ugyanaz a technika dolgozik. Négy darab jókora, 50 Ah-s, 12 voltos zárt, ólom-savas akksit gyömöszöltek be az ülés alá (egyenként akkorák, mint egy-egy standard 45Ah-s autóakksi). Ezek szolgáltatnak energiát a hátsó kerékagyba épített háromlóerős, értelemszerűen 48 V üzemi feszültségű dobmotornak. A kettő közötti bonyolult szabályzóelektronika a dolog lelke.
A kismotor mintegy 50 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel. Ha teljesen lemerül, négy óra alatt töltődik újra. A géphez járó kis transzformátor 480 W teljesítményű. Egy kWh most nálunk kb. 35 forintba kerül, ha jól számoltam vissza a villanyszámlából, egy teljes töltés díja tehát nincs 70 forint. 100 km-re 140 forintot, fél liter benzin árát kéri az EVT.
A gyakorlatban mindkét modell meglepően jól használhatónak bizonyult a városi forgalomban. Egyetlenegy konstrukciós hibát találtam: a 168-as futóműve túl csattogós, kemény a szir-szar pesti utakhoz. Azonban villannyal közlekedni nem volt rosszabb, mint egy átlagos féldecis benzines robogóval. Van egy-két alapszabály: ha hosszú távot kell megtennünk, nem árt spórolni a villannyal. Minél kevesebb fékezés, hosszú kigurulások és 30 kilométerre, 45-ös utazóval, többé-kevésbé sík úton bátran merem ajánlani a gépet.
Útinapló Budapesttől Boglárig
15:10 Átlagos pénteki nap. 225 km a számlálón, elindulok. A hőmérséklet 22 C o, az ég kissé borult, közérzetem kiváló. A világítást nem merem bekapcsolni, ezzel a kis szabálytalansággal is nyerek pár Wh-t, ami jól jöhet a végelszámolásnál. Ellenben néha kihasználom a Power állás adta intenzív gyorsítási lehetőségeket. Ezt később majd megbánom.
15:17 229 km, megállok az Andrássy-Bajcsy kereszteződésben és felveszek egy pulóvert; hiába a kis tempó a kis robogón is fázom. Csak 35-40 km/h-val haladok (néha belefutok a 45-50-be is), ez is elég arra, hogy a külső sáv szélén gyorsabb legyek bármelyik, a sorban araszoló autónál. Eddig minden rendben.
15:18 229,5 km, a Lánchíd előtt posztoló rendőrök kedvéért felkapcsolom a tompítottat egy percre. A híd első felén az emelkedőn nekem is meg-meg kell állnom a sorral. Az első aggasztó jel: gyorsításkor meg-megvillan a világoszöld lámpa a töltöttségjelző LED-soron. Jön az Alagút. Senki nem húzódik félre, hogy elengedjen, hiszen nem hallanak.
15:29 BAH-csomópont feletti felüljárón elengedett (majdnem gázkart írtam) szabályzóval 45-tel süvítek le és gyorsulok! Közben még némi visszatöltés is csepeg az akkukba. 50! 55!
234 km: Budaörsi út, akár 60-nal is mehetnék. Tudnék is, de gondolok a jövőre, ezért szigorúan Economy módban maradok.
235 km: McDonalds, elköltöm könnyű, de egészségtelen uzsonnámat: hamburger és kóla. Még 38 km van hátra, ki tudja, mikor eszek legközelebb. Úgyis le kellett hajtani az M1/M7-ről az 1-es útra, hiszen az autópályán semmi keresnivalóm sincs a kis gyösszel.
237 km: Budaörs külső. Megyek tovább az 1-esen. Itt egy darabon bicikliút is húzódott az út mellett, de nem mentem fel, mert újra kezdődött a dugó és megint nem én vagyok a leglassabb. Tartós emelkedő, 30-35-öt tudok menni és már néha narancsszín fény és kétségbeesett sípszó is vegyül a villanymotor nagyon csendes zümmögésébe. Egy lámpás sávelzárásnál sajnos nagyot kell fékeznem, mennyi villany ment pocsékba!
240 km: Körforgalom, a hosszú lejtő után megint nagyot kell fékeznem, nem tudok kigurulni 55-ről. Közben egyre erősödik körülöttem a kutyaszarszag. Először műszaki hibára gyanakszom, de kiderül, hogy semmi ok az aggodalomra, csak a cipőtalpamon hoztam egy kis emléket a fővárosból. Amennyire tudom, letisztogatom a talpam és a lábtartót.
15:56, 242 km: még mindig Budaörs, 30-35-ös tempó. 46 perce úton. A tükörben fel-feltűnik egy-egy jármű, amit még a Duna túloldalán hagytam le a dugóban: ezek szerint ennyi előnyt jelent, ha péntek délután autózás helyett inkább robogózik az ember.
16:00: Kezdek unatkozni. Rájövök, hogy motorozás közben az ember képes keresztberakni a lábát!
244 km: horrorisztikus emelkedő Budaörs után, folyamatos pittyegés, narancssárga jelzés. Három percen át 25 km/h. Utána hosszú lejtő, gurulok, minden zöld, Budaörs vége tábla: átszeltem egy teljes települést károsanyag-emisszió és pedálozás nélkül.
245 km: Budakeszi leágazás előtt újabb emelkedő, narancs, néha-néha piros fény, ilyenkor R2D2 sűrűbb pittyegéssel panaszkodik. Utána lejtő, újra minden zöld.
247 km: Egyes út, az OBI-nál, 30-35-nél nem tudok gyorsabban menni, csak narancsszín fénynél és pittyegéssel. Kétségeim támadnak, de elsöpröm őket. 18 km után csak nem fordulok vissza!
Biatorbágyi körforgalom előtti hosszú, meredek emelkedő. Egyik szemem a kilométerórán és sír, másik a töltöttségjelzőn és az is sír. 25-tel megyek és félek. Pici (kár)öröm: újra dugó van és a kocsisor itt még nálam is lassabban halad.
250 km: Az emelkedő teteje. Gyorsulunk, a jelző újra zöldben! Hurrá! Egyre borultabb az ég, de talán nem lesz eső.
251,6 km: Elmém elborul, felgyorsulok, és 40-nel száguldok.
252,8 km: Kicsit kigurulok, hadd pihenjen szegény. Érezhetően gyengül a gép, a pittyegés folyamatos.
253,2: Enyhe lejtő, gyorsulunk, tartom a 40-et, zöld fény. Úgy néz ki, az EVT 4000 inkább alföldi, mint hegyvidéki jármű.
254 km: Lejtő vége, a pittyegés visszatért, de tartom a 40-et. Pár esőcseppet érzek az arcomon. Se közel, se távol semmi menedék. Reméljük a legjobbakat.
255 km: Leengedem felnyitható sisakom állrészét, de így is hallom a rohadt pittyegést. Az ég teljesen beborult, sokkal sötétebb lett és én a kis szürke motoron a fekete bukóban nem merem bekapcsolni a világítást. Minden bizodalmam a piros dzsekiben van.
258,3 km: Hosszú lejtő Herceghalom előtt, végre-valahára csend és világoszöld fény. Próbálok ráhajolni a kormányra, hogy csökkentsem a légellenállást, de a rövid kis robogó a súlypont előrehelyezésére azonnali imbolygással reagál. Ezt inkább hagyjuk. Mintha derülne az ég, lehet, hogy minden jóra fordul?
262 km: Herceghalom után durva emelkedő, úgy érzem, mintha a fejemben pittyegne a kis rohadék. Diktafonozás közben véletlenül lefutok a padkára, de valahogy nem halok meg mégsem, hanem sikerül sebességvesztés nélkül visszakapatnom az apró kerekeket az aszfaltra. Valaki vigyáz rám odafent?
262,1 km: Ennek a valakinek van humorérzéke. Szakad az eső.
263,9 km: Teljes az apátia. 30-cal gurulok, a pittyegést megszoktam, az esőt már nem is érzem. Még 11 kilométer, ennyit már féllábon is.
16:36: Az apátia súlyos diszkomfort-érzetbe csap át. Egy óra és huszonhét perce ülök egy kerekes hokedlin, a kemény műanyagmarkolat töri a kezem, teljesen átáztam, és 30-cal vánszorogva öl az ideg.
266 km: Új remény. Az eső elállt, egy lejtőn újra megláttam a zöld fényt. Lehet, hogy mégis hazaérek?
267,4 km: minimális emelkedő, folytonos red alert. Ajjaj.
16:50, 269,5 km: Bicske. Nem megyek végig az 1-esen, inkább átvágok a városon, így kihagyok egy kaptatót, és nyerek pár tíz métert is talán. Tartom a 30-at, de a város közepén egy emelkedőn kénytelen vagyok 25-re, majd 20-ra lassítani. Piros fény, sűrű pitty. Lehet, hogy most kéne abbahagyni? Szerinte igen: az emelkedő közepén megáll. A kulcsot el- majd visszafordítom. Újra életre kel, de már biztos, hogy nincs sok hátra. És az eső is újra esik.
272 km: Csak 20-szal tudok menni, mégis megelőzök tucatnyi autót. A trükk ott van, hogy ez egy esküvői menet, az élén egy lovaskocsival. Tehát még van, aminél gyorsabb vagyok. A bicikliseknél már nem, több is megelőz. Egyszercsak szembejön egy másik villanyos robogó egy öregasszonnyal! Integetek neki, de nem érti.
274,2 km: 10-zel megyek az emelkedőn, fölötte red alert. Lenn az Alföld tengersík vidékin, ott vagyok honn, ott az én világom. Látom a 811-est! Azon kéne mennem még vagy két kilométert és már csak 7-8 km a házig. Valami nem stimmel: rájövök, hogy nem 50km-re lakom a szerkesztőségtől, hanem legalább 56-ra. Minden reményem elszáll. Hirtelen visszaelőz az esküvői menet. Csalnak, a lovaskocsi már nincs velük. Biztos nem bírták a lovak az esőt. Én még bírom.
277,2 km: Kicsit megállok a 811-esen. Már sík úton is alig tudok 15 km/h fölött maradni. Ami a robogót illeti, teljesítette a projektet, hiszen már két kilométerrel túl vagyunk az ötvenen. Nekem viszont még van egy kis dolgom: haza kéne jutni.
17:24, 282 km: A fene hitte volna, hogy még ennyi van benne! Egyszer-kétszer megint leállt, de most egy nagyon meredek emelkedő előtt dekkolunk. És még van két ilyen hazáig. Na jó, 55 km-t megtettünk, elég. Nem akarom tönkretenni az akksikat, belátom, vége. Hazatelefonálok mentésért. Adrienn közli, hogy nincs vontatókötele. Mondom: hozd, amit találsz. Azt mondja, jó. Az eső kicsit még erősebben esik.
--- Epilógus
Aztán megérkezett Adrienn a Twingóval és Katával, egyéves lányunkkal, hadd lássa, milyen felelősségteljes, megfontolt szülei vannak. A félcolos slagot átfűztem a Twingo vonószemén, a két végét összekötöttem és erősen belekapaszkodtam. Menjünk! - üvöltöttem, és kíváncsian figyeltem, hogy a veszedelmesen megnyúló slag elpattan-e vajon, és kiüti-e valamelyik szememet. De nem, a hátralévő pár kilométert simán megtettük és még az emelkedőkön sem szakadt ki a vállam, amikor a 170 kilós motort és az én 95 kilómat próbáltam megtartani jobb kézzel a Twingo mögött. Ez jó mulatság, férfimunka volt, de azért a villanymotor utánfutón jött vissza a fővárosba.
Közlekedés közben különösebb visszhangja nem volt a járműnek. A pesti zsivajban senki nem vette észre. Az összes zaj némi trolibusz-gyorsításszerű fémes zümmögés 20 km/h körül, illetve indexeléskor az irányjelző kasztanyettaszerű figyelmeztető hangjelzése. A kormányon van egy kis kapcsoló, amivel E (Economy: 45 km/h végsebesség, mérsékelt gyorsulás) és P (Power: 60-65 km/h végsebesség, intenzív gyorsulás) között válthatunk. Akár így, akár úgy, a kis jármű kellően dinamikus a városi forgalomban. Amit vesztünk a 70-es tábláknál poroszkálva, azt behozzuk, a piros lámpánál.
Mindössze egyetlen kellemetlen élményben volt részem. Miután a budai rakparton párszáz méteren át nem tudott megelőzni (50 körül mentem), egy vashulladékkal dugig rakott vén Mercedes kisteher, a kormány mögül kiüvöltött rám egy ember, hogy elégítsem ki őt orálisan.
Az elektrobogók nem olcsóak, a modern formájú 4000-es ajánlott fogyasztói ára 560 000 forint, a klasszikus szépségű 168-as 590 000 forintba kerül. Hogy ennyiért megéri-e otto-motoros helyett villanymotoros kismotorral közlekedni? Hát, minden hájjal megkent marketingesnek kéne lenni ahhoz, hogy kijöjjön az igen válasz.
250 000 forintért már simán kapni egy szintén taiwani ötvenes robogót. Ha munkanaponta megyünk vele 20 kilométert, akkor évente úgy 5000 kilométert teszünk meg. A kétliteres fogyasztással kalkulálva száz kilométerenként egy évben 100 liter, azaz úgy 30 000 forintnyi benzint fogyasztunk el. Két év alatt pedig 60 000 forintnyit. Ilyen futásteljesítménynél a szervizköltség sem lépi át a 15 000 Ft-ot.
Kábé ennyi a kihordási ideje az EVT-k akkumulátorainak is. Egy szett ára ötvenezer forint. Ha a pár kWh-nyi áram költségét nem is számítjuk, az elektrobogó akkor sem tudja a büdös életben sem ledolgozni azt, amennyivel többe kerül a benzinesnél. Kinek ajánlható mégis az EVT?
Például azoknak, akik elkötelezettek a környezetvédelem iránt; cégek, magánszemélyek egyaránt. Füstmentes pizzaszállítás, csendes éjjeli futárkodás, pöfögésmentes postai kézbesítés: milyen jó is lenne az! Az sem utolsó dolog, hogy az EVT-k-ből nem csöpög olaj soha, sehova. És egyébként is, ezek a gépek gyakorlatilag nem igényelnek karbantartást. Nincs hajtószíj, gyertya, motorolaj, légszűrő, csak két gumi és két fékbetét. Hát nem nagyszerű?